Érdekel ez valakit? Kérdések és válaszok az új paksi atomerőműről

Érdekel ez valakit?

Paks2 – érvek és ellenérvek

2015. május 21. - Josef K

egyetemkozi.jpgAz Egyetemközi Diákbizottság állásfoglalása

Az Egyetemközi Diákbizottságot három fővárosi egyetem hallgatói hozták létre. Célunk a paksi atomerőmű megújításával kapcsolatos társadalmi és szakmai párbeszéd kiszélesítése. Úgy látjuk, hogy a döntés előkészítését nem kísérte ilyen párbeszéd, és az azt megalapozó dokumentumok egy része máig sem ismeretes. A paksi beruházás sokféleképpen érinti nemzedékünk és az utánunk jövők sorsát, ezért éreztük kötelességünknek, hogy hallassuk hangunkat az erről folyó vitában.

Tovább

Ítélet Paks II-ről

verdict.jpegA paksi erőműépítéssel kapcsolatos kérdések tisztázására áprilisban Egyetemközi Diákbizottság alakult. Az egyetemisták az atomerőmű megújítása és a moszkvai szerződés mellett illetve ellen érvelő energetikai, gazdasági, politikai és jogi szakembereket hallgattak meg (az esküdtbíróságra emlékeztető eljárás keretében), majd több fordulóban megvitatva a hallottakat, elkészítették állásfoglalásukat. Ezt csütörtökön, május 21-én délelőtt 10-kor fogják ismertetni a Párbeszéd Házában (8.ker. Horánszky u.20.).

Négy bezzegország, ahol megőrülnek a napenergiáért

Napról napra újabb és újabb rekordok dőlnek meg a napenergia-szektorban, a technológia fejlettségének, a csökkenő beruházási költségeknek és állami támogatásoknak köszönhetően egyre több piacon válik versenyképessé a szegmens a hagyományos erőművekkel szemben. Az aranyévek azonban még előttünk vannak, legalábbis ha nem tévednek az elemzők. Cikkünkben összegyűjtöttük a következő évek bezzegországait.

Tovább

Ha 2026-ra nem háromszorozódik meg az európai áramár, Paks2 durván veszteséges lesz

Paksról az igazság! címmel tartott konferenciát szerdán az Egyetemközi Diákbizottság nevű hallgatószervezet a paksi bővítésről. A panelekre bontott rendezvényre meghívott szakértők a magyar történelem legnagyobb beruházásának energetikai, gazdasági és külpolitikai vonatkozásaival kapcsolatos kérdésekre válaszoltak, és bár a diplomáciai panelben sok újdonság nem hangzott el, az energetikaiban és a gazdaságiban annál inkább.

Tovább

Paksról Mindenkinek / Egyetemközi Vizsgálóbizottság

egyetemkozi.jpg2015. április 29., Párbeszéd Háza (Budapest, Horánszky u. 20.)
Megalakult az Egyetemközi Diákbizottság, amely megpróbálja kideríteni minden idők legdrágább hazai beruházásáról mindazt, amit a nyilvánosság előtt soha meg nem vitattak. A paksi erőmű megújítása mellett és ellen érvelő független szakemberek egy képzelt esküdt-bírósági eljárás díszletei keretében fognak válaszolni kérdéseinkre.

Tovább

Paks II nélkül a világ – az Energiaklub kiszámolta és közzé is teszi

 

paks modell 5

Paks II-nek van működőképes alternatívája. Energetikai szimulációval mutatta ki az Energiaklub, hogy Magyarország jövőbeli áramigényének fedezéséhez nincs szükség egy újabb atomerőműre. A termelt áram akár 27%-át is előállíthatjuk megújulókból, a szükségletek akkor is biztonságosan elláthatóak maradnak. Igen, akkor is, ha nem mindig fúj a szél, és nem mindig süt a nap.

Tovább

Újabb hungarikum: zöldadó a napelemekre

napelemes.jpgBár a napelemek teljes egészében újrahasznosíthatóak, a kormány környezetszennyezési sarcot vetett ki rájuk. Kétszer annyit, mint az akkumulátorokra. Emellett a szélerőművek generátora és vezérlőegysége is termékdíjköteles - igaz nálunk már ezek sem épülnek. A paksi atomlobbi nyomul, vagy csak a vak pénzbehajtás?

Tovább

A kormány szerint is csak akkor éri meg Paks, ha a szomszédban drágább lesz az áram

paksi_aszodi_perger.jpgKedd délelőtt derült ki, hogy nagy kapkodva alá is írtuk a paksi bővítés három megvalósítási szerződését az oroszokkal. Kedd délután pedig olyasmi történt, ami eddig sosem. A kormány egy képviselője ült le vitázni civilekkel a beruházásról. A bővítés körül még mindig rengeteg a kérdőjel, és ezek többségét Aszódi Attila kormánybiztos sem tudta eloszlatni. 

 

Tovább

Paks aláírva, unokáink eladósítva

paksitaj.jpgAz elmúlt 25 év messze legnagyobb korrupciós lehetősége. Sumákban írták alá ma az oroszokkal a paksi bővítés 3 megvalósítási szerződését. Aláírók: a Lázár Jánoshoz tartozó MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. és az orosz Joint-Stock Company Nizhny Novgorod Engineering Company Atomenergoproekt. Mivel a Pakson létesítendő 2 új, egyenként 1200 megawattos atomerőművi blokkra vonatkozó megállapodást nem a 2 állam kötötte, ezért a szerződés részleteit – a magánjogra hivatkozva – nem hozzák nyilvánosságra.

Tovább
süti beállítások módosítása